A játékmenet mellett a grafika is eléggé leegyszerűsített, mégis kihívást jelent, hiszen az ingyenes PipSpin gyorsaságot és ügyességet követel, ezzel együtt pedig izgalmakat kínál.
Már az első két-három szintet is kihívás teljesíteni az Androidra, iPhone-ra és iPadre is ingyen letölthető PipSpin játékban, pedig alapvetően nem bonyolult. Egy vonalat kell irányítani a képernyő jobb és bal szélének érintésével, a cél pedig az, hogy ne érintkezzen a két oldalról is érkező körökkel.
Ez nem olyan egyszerű, hiszen szinte egyszerre érkeznek a két irányból. Mindössze tíz szintet kínál a játék, de higgyék el, ez bőven elég is, hiszen minden szintnél egyre gyorsabban érkeznek a körök, vagyis nagyon kell koncentrálni, gyorsnak és pontosnak kell lenni.
Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.