A napok óta tartó Uberrel kapcsolatos felfordulás egyik kulcsproblémája, hogy átláthatatlan a közösségi szolgáltatáshoz kapcsolódó adózás. Pedig erre is van megoldás.
Az elektronikus fizetési módokkal foglalkozó pénzügyi start-up, a Barion szerint technikailag könnyen megoldható lenne a közösségi gazdaság szereplőinek elszámoltatása – a hatóság akár minden fizetésnél automatikusan, tranzakciós díj levonása nélkül megkaphatná az adóelőleget.
A Barion rendszerét használja például az Uber mintájára létrejött, étkeztetést közvetítő Yummber és a Lokálisra keresztelt őstermelői piactér is. Itt a szolgáltatást igénybe vevő vásárló közvetlenül annak a személynek fizet, aki a szolgáltatást nyújtotta. A fizetést lebonyolító Barion a bankkártyáról vagy prepaid egyenlegről kifizetett pénzt a szolgáltatás nyújtóinak (mert több is lehet) jóváírja, majd a jóváírt díjból kifizeti a szervezőt és ügynökeit megillető kis összegű jutalékokat.
Ebben a modellben pedig, állítja a Barion egyik alapítója, az is megoldható, hogy a szervező ügynökeihez hasonlóan az adóhatóság is azonnal megkapja az őt illető adóelőleget. Mivel az elektronikus fizetések esetében minden lépés egyértelműen dokumentált, az adóhatóság mindent nyomon tud követni, beleértve a szolgáltatást nyújtó sofőrök, őstermelők, háziasszonyok vagy amatőr séfek bankszámlájára kerülő bevételeket, valamint a szolgáltatást megszervező közösségi szereplők jutalékait is.