Mint minden évben, 2016-ban is számos új csúcstelefonnal ismerkedhet majd meg a világ. Az alábbiakban az eddigi kiszivárogtatások alapján szedtük össze néhány jellemzőjüket és várható megjelenési idejüket.
2016 rengeteg új okostelefont fog hozni, drágábbakat, olcsóbbakat egyaránt. Ezúttal azt próbáltuk összeszedni, hogy mikorra várható a csúcskészülékek megjelenése.
Apple iPhone 6c és iPhone 7
Jóval az iPhone 7 megjelenése előtt, még áprilisban láthat napvilágot az Apple „új” iPhone-ja, egy 4”-es modell. Az iPhone 6c körülbelül 500 dollárba fog kerülni, és az iPhone 5s-t váltaná. A készülékről itt olvashatnak további részleteket.
A nagy dobás persze mindenképpen az iPhone 7 lesz, amelynek bemutatására, az Apple szokásos ütemtervének megfelelően, szeptemberben kerülhet sor. A készülék, az eddigi híresztelések szerint, vékonyabb lesz, mint az elődje, amit úgy érnének el, hogy kivennénk belőle a 3,5 mm-es jack-csatlakozót, és inkább a vezeték nélküli fülhallgatót erőltetnék. Állítólag sokat javul majd a kamerája is, és ebbe a telefonba már A10-es processzor kerül M10-es koperocesszorRAL. Ha további részletek is érdeklik az iPhone 7-ről, kattintson erre a linkre.
Samsung Galaxy S7
4K-s kijelzőt, Snapdragon 820-es chipkészletet (exkluzivitással!), gyorstöltést, retinaszkennert, microSD bővítési lehetőséget jósolnak a Samsung új csúcsmodelljének. A megjelenési idejével kapcsolatban megoszlanak a vélemények, a legkorábban már februárban a vásárlókhoz kerülhet, azonban az áprilisi piacra kerülés valószínűbbnek látszik. Olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy négyféle változatban fogja bemutatni a Samsung. A Galaxy S7-tel kapcsolatos eddigi értesüléseket ezen a linken keresztül érhetik el.
Xiaomi Mi5
A Xiaomi új zászlóshajója 5 vagy 5,2”-es kijelzővel érkezhet. A belsejében többek szerint a Qualcomm új chipkészlete (820) kapna helyet, 4 GB RAM-mal egyetemben. 16 vagy 20 MP-es lesz a fő kamerája. 3000 mAh-s akku fog gondoskodni a minél hosszabb hálózatfüggetlen működésről. A kijelzője felismerné azt is, milyen erővel nyomják meg. Korábban arról lehetett hallani, hogy a készülék még ebben a hónapban megjelenhet, ennek azonban ellentmond a Qualcomm chip, ami először a Galaxy S7-be kerülne. Viszont arról is lehetett hallani, hogy a telefonba nem is ez a chipkészlet, hanem a MediaTek tízmagos Helio X20-as processzora kerülne. A Mi5-ről itt olvashatnak.
OnePlus 3
Ha a korábbi mintát követik, akkor júliusban mutathatják be a OnePlus 3-at. A kjészülékbe ujjlenyomatolvasó vagy írisz szkenner kerülhet. A telefont Qualcomm Snapdragon 820 processzor hajtaná egy Adreno 530 GPU társaságában. Valószínűleg 1080p HD-s lesz a kijelzője, és támogatná a Quick Charge 3.0 szabványt.
HTC One M10
Várhatóan tavasszal (márciusban vagy áprilisban) ismerheti meg a világ a HTC új zászlóshajóját, a HTC One M10-et. A On0 M9 utódjába is Snapdragon 820 chipkészletet tesznek, és Quad HD kijelzőt kap a telefon. Arról is hallhattunk, hogy az M10-et még megelőzi egy másik HTC modell, a HTC One X9.
Microsoft Surface Phone
A kiszivárgotatások szerint a Microsoft is dolgozik egy csúcstelefonon, a Windows 10 Mobile operációs rendszerű Surface Phone-on. A telefonnak 5,5”-es Quad HD AMOLED kijelzője lesz, és várhatóan 64 bites Intel processzor kerül bele 4 GB RAM társaságában. 64 és 128 GB-os belső tárhellyel árulják majd. A kemrái 21 és 8 MP-esek lesznek, így kiváló lesz szelfizésre is. Még egy érintőceruza (Surface Pen) is jár majd hozzá. 2016 augusztusában kerülhet a vásárlókhoz.
Ha értesülni a szeretne a legjobb új telefonokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.