Egy amerikai tévétársaság ritka kiváltságban részesült: az Apple kulisszái mögé engedték a stábot, amely első kézből, a cég vezetőitől láthatta hogyan készül az iPhone és a többi termék.
A technológiai cégek közül talán az Apple ügyel rá leginkább, hogy titokban tartson mindent a munkájáról. Nem szoktak tehát mindennap kíváncsi embereket beengedni a kulisszák mögé, pláne nem tévéstábokat. A CBS operatőrei és riportere, Charlie Rose viszont bekukkanthatott a munkafolyamatokba. Megmutatták például, hogy a cég vezetői hol hozzák meg a legfontosabb döntéseket, illetve azt is, hogyan készül ez az apróság.
A képen az iPhone kamerája látható, amely mint kiderült, 200 egyedi alkatrészből áll. Elárulták azt is, hogy csak a kamerán 800 (!) alkalmazottjuk dolgozik. Ezt elsőre túlzásnak érezhetjük, de ha belegondolunk, hogy milyen sokszor használjuk a mobilt fotózásra és milyen óriási cégről van szó, már nem is tűnik soknak. Az eredmény sem marad el: a Flickr fotómegosztón már évek óta iPhone-nal készült képből van a legtöbb.
Tim Cook is interjút adott, a vezérigazgató pedig nagyon érdekes kijelentést tett. Amikor Charlie Rose rákérdezett, hogy tényleg villanyautón dolgozik-e az Apple, csak elmosolyodott, majd szó szerint a következőt mondta: az a szép az Apple-ben, hogy nekünk több titkunk van, mint a CIA-nek.
Érdemes elindítani a 15 perces videót, hiszen az Apple dizájnere, Jony Ive is interjút adott és megmutatta hol és hogyan készül az iPhone, a MacBook és az Apple Watch.