Tech hvg.hu 2015. október. 06. 20:31

Gyors és szép: itt a Microsoft első laptopja

Igazi magabiztossággal konferálta fel története első saját notebookját a Microsoft: a leggyorsabb 13”-es laptop, amit valaha is készítettek.

Sorjáznak a bejelentések a nagy Microsoft-eseményen, a világ megismerhette többek között az új Lumiákat, azonban talán a legnagyobb szenzáció egy igen nagy teljesítményű, tabeletté alakítható laptop, a Surface Book bemutatása volt. Már csak azért is, mert az 1975-ben alapított Microsoftnak ez az első laptopja.

Microsoft

A készülék specifikációi meggyőzőek: a képernyője 13,5”-es, hatmillió pixellel (267 ppi), a belsejébe hatodik generációs Intel Core i5 vagy Core i7 processzor került Nvidia GeForce GPU társaságában, igen gyors, 8 vagy 16 GB-nyi DDR5 RAM-mal együtt. A belső tárhely akár 1 TB-nyi lehet, de persze vannak kisebb belső tárhelyű változatok is. Az akkuja állítólag 12 óráig bírja, de talán még ennél is nagyobb szó, hogy a Microsoft szerint kétszer olyan gyors, mint a MacBook Pro.

Az adatbevitelre a kellemes tapintású, háttérvilágítással ellátott billentyűzet szolgál, de ez levehető, és abban a percben már egy érintőképernyős tabletet fogunk a kezünkbe, amelyikhez akár érintőceruzát is használhatunk. A hátoldali kamerája 8 MP-es, míg előre egy 5 MP-es képkészítő került.

Microsoft

A Windows 10 Pro operációs rendszert futtató készüléken két USB 3.0 portot, egy mini display portot találunk, valamint az SD kártyát is fogadja.

A kategóriájában a legjobbnak nevezett laptopot október 7-től lehet előrendelni, és oktőber 26-tól kezdik árusítani 1500 dollárért, ami áfa nélkül ia 416 ezer forintot jelent.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.