Tech hvg.hu 2015. szeptember. 29. 13:00

Jön az Apple első víz- és porálló telefonja

Érdekes hírek jelentek meg az Apple készülő okostelefonjáról.

Szinte egy időben azzal, hogy érdekes kísérletben tulajdonképpen vízállónak találták az új iPhone-okat, azaz az iPhone 6s-t és az iPhone 6s Plust, egy kínai blogon már arról lehetett olvasni, hogy a készülő új iPhone modell, az iPhone 7 már hivatalosan is víz- és porálló lesz, azaz megfelel majd az IP67 szabványnak.

E szabvány értelmében teljesen ellen kell állnia a pornak és bírnia kell a vizet is, akár egyméteres mélységig.

iPhone 7 koncepció
Jimmy Benson

Olyan értesülések is napvilágot láttak, hogy az Apple egészen új, az iPhone 6s-ekétől eltérő anyagból készíti majd a készülékházat, és hogy az iPhone 7-nek teljesen sík LCD képernyője lesz, bár ez – egyéb adatok hiányában – egyelőre nem mond túl sokat.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.