Érdekes jelenségre bukkantak a későn gyereket vállalóknál
Elégedettebbek az idősebb korban szülővé válók, mint a fiatalon gyereket vállalók egy német kutatás szerint.
A rostocki Max Planck Demográfiai Kutatóintézet hétezer résztvevő adatait elemezte ki. Ez alapján a 34 éves kor felett szülővé válók esetében jelentős mértékben növekszik az elégedettség mértéke a gyerek érkezése előtt és a születése évében.
A boldogság szintje a kiindulási érték felett marad a gyerekek 10-18 éves korában is. Nem úgy azoknál, akik 18-22 éves korukban váltak szülővé, náluk az elégedettség mértéke már a gyerek születése előtt csökkenni kezd, és sem a születés évében, sem a gyermek növekedésével nem emelkedik a szint a kiindulási érték fölé. Ez megfigyelhető a 23-34 év közöttieknél is, bár kevésbé határozottan.
A rostocki kutatók és a Kanadában lévő Nyugat-Ontario Egyetem szakértői a gyerekek számát tekintve is megfigyeltek eltéréseket az egyes szülőknél. Míg az első és második gyermeknél a szülők boldogságszintje azonos szinten mozog, a harmadik gyermek születése nem jár pozitív hatással, sőt inkább csökkenti az elégedettség szintjét. A kutatók azonban kiemelték, utóbbi megfigyelés statisztikailag jelentéktelen.
Az idősebb szülők nagyobb elégedettsége, valamint a harmadik gyerek születésével csökkenő boldogságszint "meglepően egzakt módon" tükrözi az ipari nemzetek elmúlt évekre jellemző trendjeit, a késői családalapítást és a három-, négy- és ötgyerekes családok számának csökkenését. Ezt a változást eddig az egyéni értékekkel és a család és hivatás összeegyeztethetetlenségével magyarázták.
A szakértők szerint más magyarázata is lehet a jelenségnek: "Aki másoknál megfigyelte, hogyan növekszik az elégedettség mértéke, ha a családalapítás idejét egy későbbi életszakaszra, a társadalmi és anyagi biztonság idejére tolják, és ha nem vállalnak kettőnél több gyereket, maga is hajlamos hasonlóan cselekedni".