Tech hvg.hu 2015. május. 04. 15:01

Google-használat az érettségin? Valahol már fontolgatják

A briteknél már nem csak diákok, az oktatási szakemberek egy része is úgy látja, hogy engedélyezni kellene a Google használatát a vizsgákon. Az elsőre könnyítésnek hangzó lépés, ha jól csinálják, nehezítés is lehet: ezzel együtt ugyanis a vizsgakérdések jellege is változna.

Komoly lépés előtt áll az oktatási rendszer Angliában, a tervek szerint ugyanis hamarosan bevezetnék, hogy a vizsgákon a diákok használhassák a Google keresőjét. Az ötletnek azonban nem mindenki örül. A Harc a Valódi Oktatásért (Campaign for Real Education) nevű brit szervezet szerint ez a megoldás valószínűleg tovább butítaná a brit gyerekeket. Chris McGovern, a szervezet vezetője úgy látja: az ilyenfajta vizsgák inkább azt mérnék fel, ki mennyire tudja használni a Google-t, nem pedig azt, hogy mit tudpéldául történelemből vagy földrajzból. Mark Dawe, az egyik legnagyobb brit vizsgabizottság elnöke szerint azonban nem ez a helyzet.

A BBC-nek nyilatkozó szakember szerint a diákoknak továbbra is szükségük lesz egy alaptudásra ahhoz, hogy egyáltalán tudják, mit kell keresniük a neten. Mint mondta: a világ ma már nem arról szól, hogy minden tudást a fejünkben tartsunk, ráadásul bizonyos vizsgákon könyvet is használhatnak a diákok, ami ugyanezt az elvet képviseli.

Engedélyezett segédeszközök – ilyen lesz a Google is?
Túry Gergely

A szakember szerint Google használatának engedélyezése a vizsgáztatókat is arra sarakllná, hogy másként tegyék fel kérdéseiket, ne arra olyan alapinformációkra kérdezzenek rá, melyekre gyorsan kész válaszokat lehet találni.

Hogy mikor lehet a tervből valóság, azt egyelőre nem tudni. Mark Dawe szerint egy gyors bevezetés nem lenne túl szerencsés, de a lépésre mindenképpen szükség lesz.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.