A parkour egy extrém sport, amit mobilon is lehet imitálni. Ez az Androidra ingyen letölthető játék kell hozzá.
A parkour olyan extrém sport, amelyben akadályokon keresztül jutunk el minél látványosabb mozdulatokkal egyik helyről a másikra, az igazán profik pedig ezt a városokban épületek tetején művelik. Ezt mobillal is meg lehet tenni, de biztonságosan: Androidra le kell hozzá töltenünk az ingyen elérhető Project Parkour játékot, és máris kezdhetjük az ugrálást.
Természetesen nem csaphatunk egyből a közepébe, egy kis gyakorlásra szükség van sík terepen is. Az egyszerű grafikájú játékban kétoldalt jelennek meg az irányító lehetőségek: a bal oldali körben csúsztatva az ujjunkat a mozgást lehet irányítani, a felette látható lehetőséggel gyorsítani a tempót, a jobb oldali körben mozgatva az ujjunkat a nézetet változtathatjuk, a nyilakkal pedig ugorhatunk és gugolhatunk.
A cél az, hogy a pirosan jelzett ellenőrző pontok mindegyikét érintsük, majd a zöld nyilat elérve új pályára kerülhetünk, de csak akkor, ha szintidőn belül teljesítettük a feladatot. Ha ez megtörtént, akkor következnek az egyre nehezebb és bonyolultabb pályák.
Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.