Tech hvg.hu 2015. március. 21. 12:59

Jó húzás volt? Ilyen jövőt jósolnak a Galaxy S6-nak

Április elejétől több országban is árulni kezdik a Samsung új csúcstelefonjait, a Galaxy S6-ot és a Galaxy S6 edge-et. Az előrejelzések igen kedvezők a gyártóra nézve.

Nem túlzás azt állítani, hogy 2015 egyik legjobban várt okostelefonja a Galaxy S6 és testvére, a lekerekített élű Galaxy S6 edge. A Citibank egyik elemzője a hónap elején azt jósolta, hogy a Samsung 46 millió készüléket fog kiszállítani év végéig, s ebből nyolcmilliót már áprilisban. Ez különösen azután jó hír a gyártónak, hogy a tavalyi Galaxy S5 nem teljesített túl jól.

A citis előrejelzés mintegy négymillió készülékkel kevesebbet  prognosztizált, mint a Samsung saját belső becslése, most viszont – az egyik forrás szerint – a dél-koreai cég megerősítést kapott a tajvani DRAMeXchane-től. Szerintük a Samsung április és június között 22,2 millió Galaxy S6-ot fog eladni (egybe számolták az S6-ot és az S6 edge-et), majd 16,2 milliót a harmadik negyedévben, s az októbertől decemberig történő eladási számot 12,5 millióra becsülik (ami egy kicsit furcsa, hiszen az ünnepi szezonról van szó).

Samsung

Ez összességében közel 51 millió készülék eladását jelenti, ami szép profitot hozhat a Samsungnak, és megerősítheti helyzetét, különösen a Galaxy S6-ok árképzését nézve. Ezek a készülékek ugyanis drágábbak lesznek, mint a legújabb iPhone-ok, ami azért érdekes, mert eddig íratlan szabály volt, hogy az androidos világ készülékei olcsóbbak az iPhone-oknál. A mostani csillagászati árral viszont éppen azt sugallja a Samsung, hogy új telefonja jelenleg a legjobb és éppen ezért a legdrágább.

Ha közelebbről is meg szeretné ismerni a Galaxy S6-ot, azt, hogy miért is kéri el azt a rengeteg pénzt érte a gyártója, kattintson erre a linkre.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.