Tech hvg.hu 2015. február. 20. 08:01

Mindkét tábor örülhet: az Android és az iOS is előzött Magyarországon

Átnéztük a magyar internetezési statisztikákat és két érdekes fordulatra bukkantunk: az egyiket az androidos, a másikat az Apple-termékek produkálták.

A Gemius Rankings folyamatosan figyeli a magyar internetezési szokásokat, ezekről állandó staisztikákkal is szolgál. Innen tudtuk meg például egy éve, hogy már nem a Firefox hazánk legnépszerűbb böngészője.

Most is böbgésztük az adatokat, és két ábra kifejezetten érdekes volt. Az egyik, hogy az oldalletöltések alapján karácsony környékén már többet interneteztek a magyarok androidos mobilokkal és tabletekkel, mint a Windows XP-vel, ami tekintve, hogy az XP még mindig milyen népszerű, illetve hogy számítógépekről több is az oldalletöltés, nem kis eredmény. Azóta egymással vetekszik a két operációs rendszer, de az ábrák alapján várhatóan egy-két hónapon belül már stabilan az Android lesz előrébb.

A másik érdekesség az Apple és a Samsung csatája, amelyben fordulatot láthatunk: januárban az Apple termékeivel már többet interneteztek Magyarországon, mint a Samsung okostelefonjaival és tableteivel. A két rivális eszközei egyébként a magyar mobilos oldalmegtekintések összesen 70 százalékáért felelnek.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.