Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Talán már túlságosan is beleégett a magyar köztudatba, hogy a külföld és a telefonálás kifejezések nem nagyon hangzanak jól egy mondatban. Az utóbbi idők viszonylag kemény európai bizottsági fellépése miatt az EU-n belül némileg normalizálódott a helyzet, de az uniós határokon túli telefonálás kimeríti a pénztárcagyilkosság fogalmát. Pedig a csúnya egyenletnek igenis létezik jó és szép megoldása.
Hogy csak néhány példát említsünk: a népszerű turisztikai célpontot jelentő Törökországban a kimenő hívásokat 393 forintos percdíjakkal mérik, a bejövőkért pedig 144 forintot kell fizetni percenként. Aki nem telefonált még percenként 702 forintért, annak elég az USA-ba, Oroszországba vagy Kínába mennie, ezekben az országokban ugyanis ennyibe kerül minden megkezdett perc. A hívás fogadása olcsóbb, de azért nagyon drága: percenként 210 forintba kerül.
Egyiptomban viszont még ennél is extrémebb sport a magyarok számára a 768 forintos telefonálás és a 301 forintos hívásfogadás. Még egy utolsó példa: Japánba nem csak eljutni drága, 1136/393 forintos percdíjakkal kell számolniuk az odautazóknak.
Bár a fenti összeállítás nem teljes körű, de azt jól illusztrálja, hogy keletre, nyugatra, délre is mehetünk, nagyon drága az ottani telefonhasználat. És északon is csak azért nem, mert tőlünk északra az európai tarifa érvényes, ami 70 forintos kimenő hívást és 20 forintos fogadást jelent.
Amiért problémás, hogy mindez beleégett a hazai köztudatba, az az alternatívakeresés hiánya. Legtöbben ugyanis úgy vannak vele, hogy ha ennyi, hát ennyi, inkább belekalkulálják az útiköltségekbe azt a pár tízezer forintot, amit akár csak fél-egy órányi telefonálás jelent. Pedig nem kellene, még akkor sem, ha éppen nincs internet a helyszínen.
Jóval olcsóbb alternatívák ugyanis vannak
Az egyik logikus megoldás, ha valaki a repülőgépről leszállva, autóból kiszállva elsőként egy helyi mobilszolgáltatásokat árusító boltba megy. Praktikusan ez általában egy helyi mobilszolgáltató üzlete, vagy egy feltöltőkártyás SIM-et árusító benzinkút. Itt minden országban beszerezhetünk helyi SIM kártyát, értelemszerűen nem havidíjas előfizetéssel, hanem "dominósat", tehát feltöltőkártyás, pre-paid csomagot.
A terv első látásra idétlennek tűnik, hiszen Amerikától pont olyan messze van Magyarország, mint fordítva, elsőre tehát azt gondolhatja az ember, hogy az amerikai csomaggal is ugyanolyan drága Magyarországra telefonálni, mintha roamingolnánk. De nem így van: helyi számról külföldit hívni szinte mindig olcsóbb. Ráadásul más országokban más a szokás, mint nálunk: az amerikai T-Mobile-nál például 10 dollárt, azaz 2600 forintot kell fizetnünk ahhoz, hogy 30 napon át korlátlanul (!) hívhassunk magyarországi telefonszámokat. De ez csak Amerika, az ennyire olcsó nemzetközi telefonálás azért ritka a világon.
Ez az egyszerű módszer bár valóban sokkal olcsóbb telefonálást tesz lehetővé, a szolgáltatói papírok ügyintézéshez társalgási szintű nyelvtudásra van szükség. De ha még egy benzinkúton is veszi az ember (le egy polcról) a SIM-et, akkor is van egy kis probléma. A kártyára feltöltendő összeget ugyanis nehéz pontosan eltalálni, a legtöbb esetben az út végén pár ezer forint marad a kártyán. Ezt, ha csak nem megyünk egy éven belül (amíg a kártya jellemzően él) újra az adott országba, elveszítjük. Aki pedig mindig máshova utazik (máshol síel, nyaral stb.), annak jó pár ezer forint gyűlhet össze és szépen lassan veszhet el a különböző országokhoz tartozó SIM kártyákon. Arról már nem is beszélve, hogy az amerikai példa csak egy volt a sok közül, az utazás előtt egy-két órás utánaolvasást igényelnek a konkrét ország lehetőségei, ami törökül vagy kínaiul egyáltalán nem egyszerű feladat.
Rezsicsökkentés, ahogy itthon kevesen ismerik
A fenti megoldásnál jóval nehezebben találja ki magától valaki, hogy nemzetközi SIM kártyát kellene használni. Ennek oka, hogy a Nyugaton viszonylag elterjedt nemzetközi kártya itthon majdnem ismeretlen, a világ nagyjából tucatnyi vonatkozó szolgáltatója közül senki nem gondolkodott eddig komolyan a magyar utazók piacában.
Az első próbálkozó a CitySIM, amelyet percdíjai alapján érdemesnek tartottunk a kipróbálásra. A megragadó számok úgy néznek ki, hogy a cikk elején említett USA-ból 700 forint helyett 0,39 eurós, azaz 123 forintos percdíjjal lehet hazatelefonálni, szintén ennyibe kerül Törökországban és Oroszországban tartózkodva, Egyiptomból 768 forint helyett 142 forintot kell percenként fizetni, Kínában járva pedig 700 forint helyett 79 forintos a percdíj.
Először is kap az ember egy teljesen normális SIM kártyát, amihez egy (észtországi) telefonszám is tartozik. Ezt egy szolgáltatófüggetlen készülékbe kell beletenni, illetve eközben a netes felületen a kártyára tölteni a megadott összeget. A fent vázolt külföldi megoldáshoz képest előnyként mutatkozik, hogy az előkészületek egyrészt kimerülnek ennyiben, másrészt a játszmát nem egy ismeretlen ország ügyintézőjével kell lejátszani, minden megoldható még indulás előtt, itthon, otthon.
A kiutazás után minden további nélkül lehet is használni az általunk Kínában tesztelt szolgáltatást, ami a hagyományos telefonáláshoz képest egy kicsit máshogy működik. Ha telefonálni szeretnénk, akkor természetesen hívnunk kell a célszemély számát, a hívás viszont gyorsan meg is szakad. Abban a pillanatban, ahogy a CitySIM központja megszakítja a próbálkozásunkat, már vissza is hív minket, illetve az általunk hívni kívánt telefonszámot – majd a kettőt összekapcsolja. A megszakadt próbálkozásunk után néhány másodperccel tehát már nálunk és a hívott félnél is csörög a telefon, és amint mindketten felvesszük, máris mehet a beszélgetés.
Ez nem hiba, hanem funkció: a nemzetközi kártyás cégek így oldják meg az olcsó telefonálást, hogy igazából ők telefonálnak mindkét félnek egyetlen országból, mi és a hívott emberünk pedig csak fogadja a hívást. A leírva kicsit trükkösnek hangzó folyamat tapasztalatunk szerint a gyakorlatban egyáltalán nem nehézkes, és az akár 80 százalékkal olcsóbb telefonálásért cserébe főleg megéri a minimális bonyodalmat. De aki androidos telefont használ, arra mindez nem is vonatkozik, a hívást az ingyenes Smart CallBack alkalmazásból vagy a ComfortCallbackből indítva ugyanis az app elfedi ezt a folyamatot.
A hívásfogadás teljesen hagyományos módon történik, ráadásul a világ 120 országában ingyenes. Arról azért illik tájékoztatni ismerőseinket, hogy ha felhívják a nemzetközi számunkat, akkor egy észt mobilszámot fognak tárcsázni, ez pedig 200+ forintjukba kerül percenként – tehát praktikusabb, ha inkább mi hívjuk őket ennek feléért, harmadáért.
Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának Facebook-oldalát.
