Tech hvg.hu 2014. november. 03. 08:01

Megdöbbentően sokat használják ezt a mobilos társkeresőt

Nem csak percben, hanem órában is mérhető az az idő, amit naponta vesz el a felhasználók életéből a világ legfelkapottabb társkereső alkalmazása. A Tinder ötlete nagyon bejött.

Hiába a sok kritika, miszerint például ez a szolgáltatás tudatlan tinivé változtatja a felhasználókat, jó ideje már így is a világ legfelkapottabb társkereső alkalmazása a Tinder, amelyet már számítógépen is lehet használni, és az sem véletlen, hogy egy komolynak tűnő riválisa, a happn is megjelent.

Ettől még megdöbbentő, hogy milyen sokat időznek rajta a felhasználók. A legfrissebb adatokból kiderült, hogy naponta több mint egymilliárd jobbra vagy balra húzás történik az appon – ezzel a két egyszerű mozdulattal jelezhetjük, hogy egy másik felhasználó tetszik-e vagy sem, a Tinder használatának részleteiről itt olvashat. Mindezekből napi 120 millió kölcsönös szimpátiát jelez az app, ami tekintve, hogy 50 millió aktív felhasználója van a szolgáltatásnak, igen sok sikerélményt jelent.

Az átlagos tinderező összesen napi másfél órát tölt el az alkalmazással, ehhez pedig átlagban 11 alkalommal használja. Ahogy mindenhol lenni szokott, a Tinder közösségén belül is a nők döntenek, hiszen a férfiak hiába lájkolják majdnem minden második (46 %) nő profilját, nekik csak a felajánlott férfiak 14 százaléka tetszik.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.