Tech hvg.hu 2014. június. 05. 12:01

Na de mitől olyan jó illatúak a könyvek?

Az új és a régi könyvek is jellegzetes illattal rendelkeznek, amiket néhány száz illékony szerves vegyület okoz. Az új és a régi könyv illata mögött más-más anyagok állnak.

Az új könyvek illatát három dolog határozza meg. Egyik a ragasztáshoz használt anyag, ami a könyvkiadás jelenkorában gyakran valamilyen kopolimeren alapul. A Compound Interest szerint ilyen például az etilén és a vinil-acetát kopolimerje, az etilén–vinil-acetát (EVA). Ennek előnye, hogy viszonylag jól ellenáll a víznek és az UV sugárzásnak, és a megszilárdult ragasztó az idő múlásával sem repedezik túlságosan.

Illatkavalkád
SXC

Új könyv esetében az illatot befolyásoló másik két tényező természetesen a tinta és a papír. A tintában például a vízhatás esetén esélyes elmosódást gátolni próbáló alkil-ketén-dimer fontos összetevő, illetve a papír kezelése során felhasznált anyagok is hatnak az illatra. Ez utóbbi csoportba sorolhatjuk a hidrogén-peroxidot is, amit a papír fehérítéséhez használnak.

Régi könyvek illata

Alapvetően más a helyzet a régi könyvek esetében, ahol a papírt alkotó cellulóz- és lignin-molekulák fokozatos lebomlása következtében termelődik rengeteg illékony szerves vegyület. Tehát a régi könyvek illatát sem egy-két dolog, hanem rengeteg anyag alkotja.

2-etil-hexanol: egy kis virágillat
Jynto / Wikipédia

A benzaldehid egy kis mandulaillatot, a vanillin vaníliát, az etil-benzol és a toluol édes illatot, a 2-etil-hexanol pedig némi virágillatot ad a régi könyvekből áradó komplex illathatáshoz.

Érdekes volt? Van még hasonló. Korábbi cikkeinkből megtudhatja, mi okozza az esőillatot, illetve hogy mitől olyan csábító a sült szalonna illata.
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.