Tech hvg.hu 2014. május. 27. 17:00

Többé nem csaphatják be azzal, hogy nem olvasták a levelét

Egyes levelezőrendszereknél, például a Gmailnél alapbeállításban nem tudjuk követni elküldött leveleink sorsát. Ezen azonban egyszerűen változtathatunk.

Gmailes levelünk sorsának követésében a MailTrack nevű Chrome-bővítmény segít, amelyik innen tölthető le.

A települése után be kell jelentkezni Gmail-fiókunkba, illetve engedélyt adni a bővítménynek, hogy hozzáférjen levelezőrendszerünkhöz. A továbbiakban már nincs vele dolgunk, ugyanis a háttérben figyeli levelezésünket.

Ez két dologban is megnyilvánul, egyrészt valamennyi levelünk végére odabiggyeszti a Sent with MailTrack szöveget, másfelől – és ezt az Elküldött levelek között láthatjuk – két kis pipát biggyeszt a levél mellé.

Az egyik akkor lesz zöld, ha elment a levelünk a címzettnek, a másik pedig akkor, ha az üzenetünket elolvasták. Így tehát mindig nyomon követhetjük leveleink sorsát, és többé senki sem mondhatja: bocsi, de nem láttam a leveledet.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.