Tech hvg.hu 2014. április. 19. 13:00

Nem kell letölteni: ez a funkció eleve benne lesz az iOS 8-ba

Az, hogy az Apple együttműködik egy közkedvelt app mögött álló céggel, előrevetíti, hogy egy remek funkció kerül mobil operációs rendszere frissítésébe.

A Shazam az egyik legkedveltebb okostelefonos app, hiszen „megmondja”, ki is játssza, énekli azt a dalt, amit éppen hallgatunk. Nos, az Apple is a Shazamhoz (egészen pontosan a Shazam Entertainment Ltd.-hez) fordult, mivel – legalábbis a Bloomberg értesülése szerint – hasonló zenefelismerő képességgel szeretné felturbózni az iOS 8-at.

A Shazam persze nemcsak a zenéket azonosítja, hanem a televíziós műsorokat is felismeri, így akár az új iOS is kínálhat majd hasonlókat. A funkció közvetlenül beépülne az oparációs rendszerbe, így semmit sem kellene letölteni hozzá. Állítólag együttműködik majd a Sirivel, akitől a felhasználó egyszerűen megkérdezhetné, hogy éppen milyen számot játszanak.

Most még külön le kell tölteni a Shazamot a telefonra

A hírek szerint az Apple mobil operációs rendszerének legújabb frissítését, az úgynevezett iOS 8-at az éves fejlesztői konferencián mutatják majd be, amely június 2-án kezdődik San Franciscóban.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.