Tech hvg.hu 2014. április. 15. 13:00

Ilyen a gyerekkori fotód? Akkor ilyen leszel 60 évesen

Nehéz elképzelni egy gyerekről, hogyan néz majd ki 40, 50, 60 év múlva. Egy program igen nagy pontossággal megmutatja ezt.

A Washingtoni Egyetem és a Google kutatói által kifejlesztett program a jövő megjóslására vállalkozik, mármint abban az értelemben, hogy megmutatja, hogyan változik egy gyerekarc. Mivel az emberi arc sokat formálódik az idő múlásával, nehéz azonosítani egy felnőtt személyt gyerekkori képe alapján. Persze voltak már számítógépes próbálkozások ezzel kapcsolatban, azonban közel sem tudtak olyan jó eredményt felmutatni, mint a már említett szoftver.

Hogy képesek legyenek megérteni és a számítógéppel is megértetni, hogyan változik az arc az idő múlásával, a kutatók 1500 személy különböző életkorokban készült fotóit vették alapul. Mintegy 40 ezer képet elemeztek, és ennek alapján készítették el a jósló algoritmust.

A képpároknál a bal oldali a komputer generálta kép, a másik a valódi. Elképesztő a hasonlóság

Egy gyerek arcképéből egész fotósorozatot tudnak készíteni, mutatva a változásokat egész 80 éves korig. Mint azt a fenti kép is mutatja, megdöbbentő pontossággal dolgozott a komputer.

Némi továbbfejlesztés és finomítás után akár a hatóságok is használhatnák a szoftvert a korábban eltűnt gyerekek keresésekor, azonosításakor.

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.