Tech hvg.hu 2014. január. 24. 15:01

Ma 30 éves a Macintosh

Harminc évvel ezelőtt, 1984. január 24-én jelentette meg az Apple az első Macintosh számítógépet. A Mac-vonal nem csak az Apple jövőjét határozta meg, hatással volt a személyi számítógépek sorsának alakulására is.

Az 1979-ben indult, Steve Jobs közvetlen irányítása mellett lezajlott Macintosh projektben az Apple meghatározó szakemberei vettek részt: Jef Raskin, George Crow, Chris Espinosa, Andy Hertzfeld, Guy Kawasaki és Daniel Kottke is a csapat tagja volt.

Az első, Macintosh 128K névre hallgató modellt 1983 októberében mutatták be a sajtó képviselőinek, decemberben pedig egy 18 oldalas reklámanyagot mellékeltek több magazinhoz.

A megjelenés előtt egy héttel már a nagyközönség előtt is levetítették a kultikussá vált 1984 című tévéreklámot, amit Ridley Scott rendezett.

A gépet 1984. január 24-én dobták piacra, bő három hónap alatt 70 ezer darabot értékesítettek belőle. Az Apple a 30 éves évforduló előtt egy videóval tiszteleg.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.