Tech MTI 2014. január. 09. 15:18

Tésztát nyomtatna 3D-s nyomtatóval a Barilla

Tésztagyártásra alkalmas háromdimenziós nyomtatót fejleszt egy holland céggel közösen a Barilla olasz élelmiszeripari óriás.

A szerkezeteket, amelyek alkalmasak lesznek a legkülönfélébb tészták előállításához, éttermeknek árulnák – írta a csütörtöki olasz sajtó. A TNO holland kutatóintézet megerősítette a fejlesztésről szóló híreket.

Kjeld van Bommel projektvezető szerint a már két éve tartó együttműködés célja, hogy "tésztapatronokat" szállítsanak az éttermeknek, amelyek aztán vendégeik igényeihez szabva, helyben állíthatják elő a tésztát. "Ha például valaki az ezüstlakodalmát ünnepli és feleségével beül egy étterembe, meglepheti egy rózsa formájú tésztával" – mondta.

A vendégek akár egy USB sticken is magukkal vihetik elképzelésüket. "Lényegében bármilyen forma megvalósítható" – mondta Kjeld van Bommel, aki szerint most már csak a sebességen kell dolgozni. "Megoldjuk. Már most is tízszer olyan gyorsak vagyunk, mint a projekt elején" – jegyezte meg.

 

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.