Akár flash mobokon is bevethető lenne az az óriási hangszórórendszer, amelyhez nincs is szükség hagyományos értelemben vett hangszórókra.
A csoportos hanglejátszást korábban már a Samsung is lehetővé tette telefonjain, azonban az alábbi online szolgáltatás más utat követ.
A Speaker Blast lehetővé teszi, hogy ugyanazt a hangsávot egyszerre játsszuk le több eszközön is (pl. asztali számítógép, notebook, tablet, okostelefon), méghozzá szinkronban, valóságos hangszórórendszert kialakítva. Mindez jól jöhet egy aerobik órán vagy akár egy flash mobon is.
A rendszer egyelőre csak kísérleti, bétafázisban tart, így tökéletesnek azért nem mondható, és néhány korlátozással is szembesülünk. Egyelőre csak meghatározott számú dallal működik (ráadásul ezek mérete 2 MB alatti), és csak a Chrome böngészőt fogadja el. Mobiloldalról viszont nem válogatós, iOS-szel, Androiddal és Windows rendszerrel is elboldogul.
Az oldalra fellépve Chrome böngészőnkben, először a Create A Blast gombra kell kattintanunk, majd meg kell keresnünk a kiszemelt dalt. Ezután kapunk egy URL-t, amit most mobileszközeinkben kell bepötyögnünk. Hamarosan ezekben is megjelenik a választott dal, majd rövid időn belül a szinkronizálás is megtörténik. Ha elindítjuk Chrome-unkban a zenét, akkor a dal a többi eszközön is megszólal.
Próbáink során (notebook + iPhone) az okostelefon leheletnyi késlekedéssel játszotta a számot a számítógéphez képest, de ezt mi a tesztfázis számlájára írjuk.
Az elképzelés mindenesetre ígéretes, és talán már hamarosan találkozhatunk akár nyilvános helyeken is az ilyesfajta „hangszórók nélküli” hangszórórendszerekkel.