Tech hvg.hu 2013. november. 27. 09:02

Pontot rak a mondat végére a neten? Na ne legyen már ilyen agresszív

Beletörődést, agressziót, csupa negatív érzelmet fejez ki az online kommunikációban az egyszerű pont, amit ennek a mondatnak a végén is láthat.

“Nemrég a 17 éves fiam megjegyezte, hogy az üzeneteim gyakran nagyon nyersnek, sokszor pedig egyenesen durvának hatnak, mert pontot tettem a végükre” – idézi Mark Libermant, a Pennsylvania Egyetem nyelvészprofesszorát a 444 írása, ami a pont mint mondatvégi írásjel szerepének megváltozását taglalja.

A New Republic 444 által idézett cikke szerint az offline írott nyelvben eddig tárgyilagos lezárásként használt írásjel volt, a digitálás kommunikációban viszont egy egyértelműen negatív szerepe van.

nincs semmi baj

nincs semmi baj.

A chatelés közben (egyre többször kisbetűsen) előforduló két mondat közt érezhető különbség van. Míg az első esetben könnyebben elhisszük, hogy nincs baj, a másodikban a mondat végi pont hatására hajlamos az ember azt gondolni, hogy mégis van.

Liberman szerint egy olyan kommunikációs folyamatban, ahol a pontot a mondat végén nem használják a beszélő felek, azonnal jelentéstöbblettel bír, ha valaki mégis kiteszi. Márpedig a chatelésben egyre ritkább a céltalan használat, az USA-ban például már 2006-ban is csak a mondatok felét zárták le (jelentéstöbblet nélküli) ponttal az egyetemisták.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát!?.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.