2013. október. 29. 08:25 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 29. 12:13 Tech

Jobban ment az Apple-nek, mint várták

Csökkenő, de a vártnál jobb negyedéves eredményről számolt be kaliforniai idő szerint hétfőn az Apple amerikai technológiai óriáscég.

A kaliforniai székhelyű vállalat adózott eredménye 7,5 milliárd dollár (1600 milliárd forint) - részvényenként 8,26 dollár - volt. Ez 9 százalékos csökkenés a tavaly ilyenkori 8,2 milliárd - részvényenként 8,67 - dollárhoz képest, ugyanakkor meghaladja a részvényenkénti 7,92 dollárról szóló piaci várakozásokat.

A nyereségmarzs 37 százalék, és a cég közölte: a következő három hónapban sem számít az árbevétel-arányos megtérülés növekedésére.

Az Apple július-szeptemberi forgalma 4 százalékkal 37,5 milliárd dollárra (csaknem 8 ezer milliárd forint) nőtt, ez is több, mint amekkorát elemzők vártak. Az eredményt elsősorban az húzta föl, hogy tavalyhoz képest 26 százalékkal több, 33,8 millió iPhone-t adtak el a világon. Az iPadek eladásai is nőttek, 14,1 millióra a tavalyi harmadik negyedéves 14 millióról. A Mac-számítógépekből 7 százalékkal kevesebb, 4,6 millió fogyott.

A cég az évnek a karácsonyi szezont is magába foglaló utolsó három hónapjára 55-58 milliárd dolláros árbevétellel számol, elemzők 55,65 milliárd dollárra számítanak.

Az Apple nyeresége immár harmadik egymást követő negyedévben csökkent. A cég piaci értéke 2013-ban 25 százalékkal 160 milliárd dollárra zuhant, de így is az Apple a világ egyik legértékesebb vállalata.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.