Tech hvg.hu 2013. szeptember. 12. 08:01

Újabb mobilgyártót vásárolhat fel a Microsoft

A Nokia-felvásárlás után is szemmel tartja a BlackBerry sorsának alakulását a Microsoft. Előfordulhat, hogy a kanadai céget is megveszik.

A hivatalos információ szerint fél év alatt zavarta le a Nokia felvásárlását a Microsoft – ennyi idő telt el az első megbeszélés és a végső kézfogás között. A tárgyalásokba azután kezdett bele a két cég, hogy belátták: a Windows Phone-ra kötött partnerség nem hozta a várt eredményeket.

Egyre több helyről hallani a Bloomberg azon információját, miszerint a Microsoft nem feltétlen elégszik meg ennyivel. Redmond folyamatosan szemmel tartja a BlackBerry sorsának alakulását. Mivel a BlackBerryn belül már egy külön csapat is alakult a cég eladási lehetőségeinek vizsgálatára, a kereslet könnyen kínálatra találhat.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.