Tech hvg.hu 2013. szeptember. 05. 20:22

Ezzel a fotóval szólt be a Nokia a Samsungnak és a Google-nek

Nagyon ötletes és a maga nemében egy kicsit durva fotóval szólt be a németországi Nokia a legnagyobb androidos gyártónak, illetve magának az Androidnak.

Nem sokkal azután, hogy a Google bejelentette, KitKat névre hallgat majd az Android következő verziója, a németországi Nokia-képviselet egy fotóval reagálta le a dolgot. A kép a csokoládé ismert szlogenjére, a "Have a break, have a KitKat" mondatra épül, csak kicsit átalakították a befejezést.

Nokia

Ha máskor is az elsők közt szeretne értesülni hasonló hírekről, lájkolja és figyelje a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.