Tech hvg.hu 2013. május. 18. 17:30

Így nyerheti ki a legegyszerűbben egy pdf-ből a szöveget

Egyre elterjedtebbek a pdf állományok, és számos olyan program van, amelyik segít kinyerni belőlük a szöveget. Most egy ingyenes, és igen egyszerűen használható alternatívát mutatunk.

A legtöbb pdf-szöveg konverter használatához szükség van arra, hogy legalább az Adobe Reader és a Microsoft Word a gépünkön legyen. Nem így a Free PDF to Word Converter nevű ingyenes programnál, amelyhez valójában semmire sincs szükség.

A szoftver innen tölthető le, és az exe fájlra kattintva telepíthető.

Az indítása után megjelenő ablak bal felén választhatjuk ki tallózással a pdf állományt, jobbra pedig megadhatjuk, hova mentse majd el a program a kinyert szöveget Alul jelölhetjük be, milyen dokumentumolvasó van a gépünkön, ez akár a WordPad is lehet.

Ezután kattintsunk a Convert to Word Document gombra, és már indul is az átalakítás. Hogy éppen hol tart, azt egy százalékos értékét mutató csúszkán kísérhetjük figyelemmel, de erre nem lesz túl sok időnk, ugyanis a program igen gyors.

Ha korábban úgy állítottuk be, akkor a konverzió befejeztével a dokumentumolvasó (szövegszerkesztő) is megnyílik, és mi ettől kezdve már igazi dokumentumként kezelhetjük, szerkeszthetjük a pdf-ből kinyert szöveget.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.