Tech hvg.hu 2013. április. 08. 20:57

3500 forintba is kerülhet egy Facebook-üzenet küldése

A spamelés visszaszorítása érdekében a Facebook azt tervezi, hogy csak pénzért cserébe küldhessünk üzeneteket azoknak, akik nem ismerőseink. Az Egyesült Királyságban már bevezették a rendszert, egy üzenet 240-3500 forintba is kerülhet.

A korábban már nyilvánosságra hozott forgatókönyvnek megfelelő, 1 dolláros üzenetküldési rendszert tesztelt a Facebook. A Sunday Times beszámolója szerint az Egyesült Királyságban teszt jelleggel már bevezették az újítást, így az ottani felhasználók nagyjából 1 dollárnak (0,7 fontnak) megfelelő összeg megfizetése után küldhetnek csak üzenetet annak, aki nem ismerősük.

A lap azt írja: az ismertebb emberek esetében még nagyobb a költség, az átlagemberekre felszámított 230-240 forintnak megfelelő díj helyett egy-egy nagyobb ismertségű embernek 10 fontért, azaz nagyjából 3500 forintért lehet csak üzenni.

A Facebook célja egyébként ezzel a lépéssel nem a pénzszerzés, hanem a felhasználók védelme. Az ismerősök továbbra is ingyen küldhetnek üzeneteket egymásnak, mások zaklatása vagy spamelése azonban költségesebb lesz ezután. A "normál célú" kapcsolattartás terén olyannyira az ingyenességre törekszik a közösségi oldal, hogy a felhasználók egyre több országban már ingyen is telefonálhatnak egymással.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.