Jó pár felmérés is rámutatott arra, hogy telefonjainkat a fürdőszobába is magunkkal visszük, így azután gyakran részesülnek vizes élményben is. De hogyan szárítsuk ki őket?
Hacsak nem egy Sony Xperia Z telefon birtokosai vagyunk, akkor bizony tudomásul kell vennünk, hogy egy vízbe ejtésnek komoly következményei lehetnek a telefonunkra nézve. A készülék kiszárításával kapcsolatban sok-sok ötlet kering a neten, és az Arstechnica szerkesztői úgy gondolták, élesben is kipróbálják a leggyakrabban ajánlott módszereket.
A szerkesztők csupán egyetlen száradási napot engedélyeztek, illetve további egy extra napot adtak, azonban azt javasolják, hogy ennél azért tovább szárítsuk a nedves telefont. Azt is megjegyzik, hogy még ha magához is tér a telefon a szárítás után, az sajnos nem jelenti azt, hogy 100 százalékig nyugodtak lehetünk, könnyen elképzelhető ugyanis, hogy némi nedvesség alattomosan azért ott munkálkodik a mobil belsejében, s csak később jelentkezik majd a káros hatása.
Az Arstechnicánál négy különböző típusú érintőképernyős telefont merítettek (rendesen) vízbe, és négyféle szárítási módszerrel kísérleteztek, előtte azonban, amennyire csak lehetett, kirázták a készülékekből a vizet, illetve – ha volt rá lehetőség – eltávolították az akkumulátort (ez nagyon fontos!).
A szárítási módszerek között volt levegő, rizs, szilikagél, sőt még egy 200 fokos sütő is – de igazából ez utóbbi már csak kétségbeesett próbálkozás volt, és semmiképpen nem ajánlott követni.
Végső soron a szárítási kísérletek meglepően jó eredményt hoztak, ezzel együtt részünkről inkább azt javasoljuk, ne tegyük ki vízpróbának okostelefonunkat.
A szárítási kísérletről készült videó az Arstechnica oldalán, illetve ezen a linken nézhető meg (egy rövid IE reklámot el kell előtte viselnünk).