Természetesen nem csak a Google-nek van térképe, a Microsoft keresője is kínál hasonló szolgáltatást. A Bing Mapset most igencsak kipofozta a redmondi fejlesztő.
A Microsoft bejelentette, hogy új köntöst kapott a Bing Maps: több mint 13 ezer négyzetkilométernyi területre került frissített műholdkép, amelyeken fantasztikus felbontásban (15 méter/pixel) vehetők szemügyre akár az apróbb részletek is. Olyan helyek is megcsodálhatók így, mint a Kamcsatka-félsziget vagy például Monaco.
Bevezették az úgynevezett batimetrikus térképet is, amellyel – ezúttal a Scripps oceanográfiai intézet adataira támaszkodva – tulajdonképpen a tengerek mélyét térképezik fel. A GeekWire oldalára egy „ilyen volt, ilyen lett” fotó is felkerült, amelyik a Fidzsi szigeteket mutatja a frissítés előtti, majd utáni képen.
A különböző árnyalatú kékek különböző topográfiákat szemléltetnek.
A frissítés során arra is figyeltek, hogy lehetőleg ne felhős időben fotózzanak, így jóval több helyről látható teljesen zavartalan felvétel.
A frissítést nemcsak a Bing Maps, hanem a kapcsolódó Windows 8-as app is megkapta.