Tech MTI/hvg.hu 2013. február. 18. 19:26

Új trend: mobilos beszélgetés a lakáson belül

A britek csaknem fele időnként a lakáson belül is tudatja mondandóját családtagjaival mobiltelefonon vagy más elektronikus úton - derült ki egy hétfőn ismertetett országos felmérés eredményéből.

A Halifax Insurance biztosítótársaság Digital Home Index nevű vizsgálata szerint - amelynek célja a brit háztartások által birtokolt digitális távközlési eszközök állományának és használati módjának felmérése volt - a körkérdésbe bevontak 45 százaléka ismerte be, hogy képes mobilon, Facebookon, Twitteren, sőt emailben is kommunikálni a vele egy fedél alatt tartózkodó hozzátartozóival is, ha azok éppen a másik szobában vannak.

Otthon legalább nem kell térkép
Stiller Ákos

A felmérés során kérdezett 2500 brit felnőtt 73 százaléka bevallotta azt is, hogy nehezen tudná nélkülözni akár csak egy napra mobilját, laptopját vagy MP3-as lejátszóját.

A vizsgálat szerint a britek negyede az ágyban, tíz százalékuk pedig még a fürdőszobában is rendszeresen ellenőrzi, hogy nem érkezett-e emailje vagy sms-e, és kétszer annyian vannak azok, akik okostelefonjuk eltűnését bánnák a leginkább, mint azok, akiknek eljegyzési vagy esküvői gyűrűjük elvesztése okozná a legnagyobb bánatot.

A Halifax első ilyen jellegű felmérése kimutatta azt is, hogy a britek valósággal halmozzák a digitális használati tárgyakat. A nők fejenként átlagosan 4058 font, a férfiak 4294 font (1,38 millió, illetve 1,46 millió forint) értékű technológiai eszközt birtokolnak.

A cég szakértőinek becslése szerint a most világra jött brit újszülöttek mindegyike hétéves koráig átlagosan egy évet, 80 éves koráig 18 évet tölt majd képernyővel ellátott eszközök nézésével.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.