Tech hvg.hu 2013. január. 30. 14:10

Ismét nyereséges a Nintendo

Történetének első veszteséges üzleti éves után a 2012 utolsó kilenc hónapjában ismét profitot termelt a Nintendo. A teljes üzleti évben az eredetileg tervezettnél több profitra, de kevesebb eladott konzolra számítanak.

A tavaly áprilistól decemberig tartó időszakban 14,55 milliárd jenes profitot könyvelhetett el a Nintendo, ami jelentős előrelépés az egy évvel korábbi hasonló időszak 48,35 milliárd jenes veszteségéhez képest. A cég ennek megfelelően megemelte az idén márciusig tartó üzleti éve haszonra vonatkozó előrejelzését: az eddigi 6 milliárd jen helyett már 14 milliárd éves profitra számítanak.

Nintendo

A japán vállalat ugyanakkor kevesebb hardver eladására számít. A bejelentés szerint eddig 3,06 millió Wii U-t adtak el, március végéig a 4 milliós küszöb átlépésére számítanak. Ez 30 százalékos csökkenés az eredetileg becsült 5,5 milliós szinthez képest. Szintén csökkentették a 3DS eladásaira vonatkozó előrejelzésüket, a kézi konzol esetében 17,5 millió helyett 15 millióra számítanak.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.