2013. január. 18. 08:52 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. január. 18. 11:46 Tech

Ezerszeres gyorsulásra kész az új rendszer

Egy új technológiával az SAP újraértelmezi azt a módot, ahogyan a vállalatok egymással dolgoznak. Ezt alapvetően a jelentős mértékű sebességnövekedés teszi lehetővé.

A németországi Walldorfban csütörtökön az SAP bejelentette, hogy mostantól saját, memória alapú adatbázisát is kínálja a nagyvállalati rendszerei mellé. A "Business Suite on HANA" egyetlen platformon tudja biztosítani az analitikát és a tranzakciókat - a valós idejűséget kínáló gyorsaság mellett.

A szoftvercég közlése szerint e technológia újraértelmezi azt a módot, ahogyan a vállalatok egymással dolgoznak, hiszen például olyan mértékű sebességnövekedést tesz lehetővé, mely eddig ismeretlen lehetőségeket teremt. Hasso Plattner, a cég egyi alapítója arról beszélt, hogy legalább százszoros vagy ezerszeres gyorsulást biztosít az új rendszer, de akár ennél is nagyságrendekkel nagyobbat.

Az SAP az egyetlen európai IT cég, amely képes versenyezni az olyan amerikai óriásokkal is, mint a Facebook, az Apple, vagy a Microsoft - mondta a vállalatirányítási rendszereiről ismert cég társ-vezérigazgatója, Jim Hagemann Snabe. A növekvő önbizalom alapja, hogy az SAP memória alapú megoldása jobban fogy, mint eddig bármilyen megoldása. Ezért a cég az összes termékét e technológiára állítja át.

A SAP Business Suite on HANA továbbá egyszerűsíti az IT-rendszereket, mivel szükségtelenné teszi az adatreplikációt, bizonyos hardware elemeket, csökkentve ezzel az informatikai üzemeltetés költségeit is. A cég azt tervezi, hogy az év végére 600 ügyfelet szerez az új megoldásnak. A bejelentés magyar vonatkozása, hogy a HANA megvalósításában (a logisztikai modul, és a vállalatirányítási rendszer fejlesztésében) magyar szakemberek is közreműködtek

A cég a bejelentéssel lényegében egy időben közzétette a 2012-es, előzetes mérlegét. A tavaly elért 14 százalékos bevételnövekedés hírére az SAP részvények árfolyam 4 százalék feletti drágulással reagált.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.