Tech hvg.hu 2012. október. 29. 21:50

Jobban megy a Windows 8, mint a Windows 7

A Microsoft vezérigazgatója szerint a pénteken megjelent Windows 8 iránti kereslet felülmúlja a Windows 7 operációs rendszer iránt kezdetben tanúsított igényeket - számol be a Reuters.

"Jóval nagyobb kezdeti igényt látunk, mint amit a Windows 7 idején tapasztaltunk" - mondta Steve Ballmer a Windows Phone új verziójának kiadása kapcsán tartott sajtóeseményen a cég új asztali operációs rendszere, a pénteken megjelent Windows 8 kapcsán.

A Windows 7-nél erősebbnek lenni pedig nem rossz dolog, ez ugyanis a Microsoft eddigi legsikeresebb operációs rendszere: 2009 óta több mint 670 millió példányt adott el belőle a cég.
MTI / EPA / Justin Lane
A Windows 8 rendszerrel kapcsolatos elemzői félelmek közt szerepel, hogy az új szoftver nagy érdektelenségre számíthat a hagyományos pc-t használók körében, akik kipróbálják, azoknak pedig használati problémáik lehetnek vele. A hvg.hu-nak nyilatkozva Tóth András Mihály, a cég hazai üzletágvezetője azt mondta: a Windows 8 használatát semmivel nem bonyolultabb megtanulni, mint egy új háztartási gépét.
hvg360 Rácz Gergő 2025. május. 05. 16:00

Új aranylázat indíthat be az amerikai vámháború

Akármennyire igyekszik az amerikai gazdasági kormányzat győzelmi kampánnyal tálalni a védővámokat és a gazdasági hadakozást világszerte, könnyen lehet, hogy egy lábonlövéssel érnek fel Donald Trump intézkedései. A dollár szenved, és ez pár évtizedes nosztalgiával az arany reneszánszát látszik előidézni. Vagy éppen az euró lesz a nyerő, netán a jen?