Tech hvg.hu 2012. augusztus. 15. 09:30

Váratlanul olcsó lesz a Microsoft Surface?

A Microsoft két hete egy belsős konferencián az egyik résztvevő állítása szerint mindent elárult első sajátmárkás táblagépének megjelenéséről. Ha igaz, amit mond, akkor Redmond beboríthatja a piacot.

A Surface október 26-ai piacra kerülése körüli legérdekesebb, eddig nem ismert részlet a készülék ára volt. Ha hinni lehet az Engadget TechReady15 konferencián részt vevő forrásának, akkor a táblagép váratlanul alacsony árcédulát kap, 199 dollárba kerülhet.

A táblagép gyártási költségénél egészen biztosan alacsonyabb 199 dolláros ár megegyezik az Amazon Kindle Fire táblagépe, valamint a Google Nexus 7 olcsóbb, itthoni forgalomba nem kerülő, 8 gigás tárhellyel rendelkező verziójának árával. És ha ez igaz, akkor – a Surface jóval komolyabb felszereltségét tekintve – komoly piaci siker elé nézhet a Microsoft tabletje.
AP
Az ár érthetőbbé tenné az Acer korábban hangoztatott félelmét, amely szerint a Surface bedöntheti a pc-k piacát. A 199 dolláros ár mellett ugyanis a windowsos táblagépet gyáratni kívánó cégek elgondolkodhatnak, hogy vagy jóval drágábban árulják – az így valószínűleg bukásra ítélt – gépeiket, vagy hasonló áron, de akkor be kell nyelniük a veszteséget. Mivel azonban a szoftverből és a platform elterjedéséből – a Microsofttal ellentétben – más gyártók semmilyen előnyhöz nem jutnak, így a windowsos táblagépek forgalmazása számukra sem rövid, sem hosszabb távon nem fogja megérni.

Idén októberben csak az olcsóbb, Windows RT-t futtató, ARM chippel szerelt Surface kerül a polcokra. Az Intel Ivy Brige processzorral szerelt erősebb gépet kb. 3 hónappal későbbre ígérik, annak ára valószínűsíthetően jóval magasabb lesz.
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.