Bár nem tartozik a létfontosságú információk közé, néha azért tanulságos megnézni, mekkora utat jár be "szegény" egérkurzor, miközben a gépünkön dolgozunk.
A számítástechnikát nem mindig kell véresen komolyan venni, hiszen a rengeteg tudományos felhasználási lehetőség mellett a szórakoztatásunkról is képesek gondoskodni a számítógépek, vagy még inkább a mostanság divatos okostelefonok és tabletek.
De még ez sem minden: bátran kijelenthetjük, hogy egy halom "lökött" alkalmazást is találni az interneten, amelyeknek nincs gyakorlati haszna, inkább csak poénnak jók.
Az egyik ilyen például az Odo, amelynek segítségével azt mérhetjük fel, hány pixelnyi utat tesz meg adott idő alatt az egérkurzorunk a képernyőn. A mérési adatokról grafikont is kapunk, amelyen visszamenőleg is megnézhető, hogy a kurzor mennyit mozgott vízszintes vagy függőleges irányban. Emellett a program figyeli a Shift, Ctrl és Alt gombok használatát is.
Hasonló szoftverről egyébként korábban már írtunk, ott ugyan nem kapunk ilyen részletes grafikonos elemzést, de a távolság talán jobban érzékelhető vele.
Akinek pedig ez sem lenne elég, annak javasoljuk egy másik korábbi cikkünket, amelyben olyan alkalmazást mutattunk be, amellyel az egérkurzor sebességét lehet mérni.