Meghalt az első amerikai atombomba egyik közreműködője
Meghalt 92 éves korában George Cowan amerikai kémikus, a második világháborús Manhattan-terv és az első amerikai atombomba egyik még utolsónak életben maradt közreműködője.
Az idős férfi jó egészségnek örvendett, de miután elesett, már nem épült fel, pénteken meghalt Los Alamos-i otthonában - tudatták kollégái. Cowan pályafutása során mindvégig elkötelezetten kereste annak lehetőségét, hogy miként szolgálhatná a tudomány a társadalom jólétét - méltatták munkatársai.
Egyike volt annak a maroknyi tudósnak, akik részletekbe menő, mindenre kiterjedő ismeretekkel rendelkeztek az atombombáról. A második világháború alatt, illetve azután, hogy az Egyesült Államok ledobta két atombombáját, a kémikus többek közt azzal foglalkozott, hogy a szovjet nukleáris kísérletekről gyűjtsön információkat.
1984-ben megalapította saját, közhasznú célokat szolgáló tudományos intézetét, amelynek kötelékeiben még halála előtt is tevékeny volt. Neje szintén kémikusként dolgozott, ő tavaly hunyt el.