43 738 tweet és a rájuk adott visszajelzések alapján kutatók kiszámolták, hogy a mikroblog-szolgáltatáson publikált tartalmaknak mintegy egyharmadára érdemes időt szánni.
A Carnegie Mellon, a MIT és a Georgia Tech egyesítette erőit, és közösen kutatták, mennyire hasznosak a tweetek – számol be a Mashable.
Először is elindították a Who Gives a Tweet? honlapot, amin a felhasználók – anonimitásukat megőrizve – visszajelezhettek a tweetekről, amiket olvasnak. Tavaly decemberben és idén januárban 19 napon keresztül gyűlt 1443 látogató visszajelzése a 43 738 tweetről, melyet 2014 twitterezőt követve kaptak a résztvevők.
A felmérés szerint a privát vagy félig-meddig magánjellegű üzenetekre egyáltalán nem kíváncsiak az emberek, de népszerűtlen a nyafogás, a különböző hangulatjelentések (fáradt vagyok ma) és azok a tweetek is, amik leírják, mit csinál éppen az illető (megettem egy szendvicset).
Az információk megosztása és a hírekhez fűzött személyes vélemény viszont nagyon is szerethető lehet. Főleg, ha a a tweet rövid (de nem túl rövid) nincs benne régi link és nem olvashatatlan Twitter-zsargonban írták. Szeretik olvasni az emberek a kulisszák mögé vezető tweeteket, ha valaki például hírességekkel kapcsolatban oszt meg érdekességeket.

Az eredmény: a válaszadók a tweetek 36 százalékát kedvelték, 25 százaléka nem tetszett nekik, és a fennmaradó 39 százalékra azt mondták, semlegesek, hidegen hagyja őket.