2011. december. 21. 08:41 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. december. 21. 08:39 Tech

A világ egyik legritkább vadvirágát sikerült megmenteni Magyarországon

A világ egyik legritkább vadvirágát sikerült megmenteni a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének munkatársai és uniós támogatás segítségével. A tartós szegfű kizárólag Magyarországon fordul elő, egyetlen tő természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

Öt évig tartott az a visszatelepítés program, melynek segítségével elérték, hogy újra 20-30 ezer szegfű legyen főként a Kiskunsági- illetve a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban – mondta a Kossuth Rádiónak a Füvészkert igazgatója. Mihalik Erzsébet kifejtette: az élőhely beszűkülése miatt volt szükség a ritkaság megmentésére, a több tíz évvel ezelőtti, nem kellően átgondolt erdőtelepítések miatt a növény nem tudott „magától” visszatelepülni, „mi ebben segítettünk” – fogalmazott.

Nagy logisztikai feladatot kellett megoldani, „rengeteg segítőnk volt, hallgatók, barátok, ismerősök", akik Szegedről segítették kiszállítani a növényeket – fűzte hozzá. A felvetésre, hogy sokan talán fel sem ismernék a tartós szegfűt, Mihalik Erzsébet megjegyezte: egy növény értékét nem a szépsége és nagysága adja, hanem a ritkasága, és egy-egy életközösségben betöltött helye. A tartós szegfű a ritkasága miatt érték.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.