A Természetvédelmi Világszövetség szerint a vízszennyezés, a túlhalászás, valamint idegen fajok betelepítése az oka, hogy az öreg kontinens halfajainak 37 százaléka sorolható a veszélyeztetett kategóriába.
Európa minden harmadik édesvízi halfaját kipusztulás fenyegeti - olvasható a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kedden kiadott vörös listáján. A szervezet szerint a vízszennyezés, a túlhalászás, valamint idegen fajok betelepítése az oka, hogy az öreg kontinens halfajainak 37 százaléka sorolható a veszélyeztetett kategóriába. A legfenyegetettebb család a tokoké: a nyolc európai tokfaj közül hét súlyosan veszélyeztetett.
Még a halaknál is rosszabb az édesvízi puhatestűek helyzete: majdnem minden második ismert fajukat fenyegeti a kihalás. A szövetes növények negyede és a hüllők ötöde is szerepel a vörös listán, míg az emlősök esetében a veszélyeztetett fajok aránya csupán 15 százalék.
Egyes állatvédelmi programok következtében azonban pozitív fejlemények is megfigyelhetők a szervezet szerint. Ilyen például a korzikai sarkantyúvirág besorolásának javulása, illetve a portugáliai Madeira szigetének csigaállományában tapasztalt növekedés. Ez utóbbi annak köszönhető, hogy sikerült megfékezni a kecskék és patkányok számának növekedését.