2011. szeptember. 30. 11:44 MTI Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 30. 11:54 Tech

Repülő szőnyeg márpedig létezik

Egy műanyagból készült miniatűr varázsszőnyeget "reptettek" laboratóriumukban a Princeton Egyetem kutatói - adta hírül a BBC hírportálja.

A 10 centiméteres lapocskát "hullámenergia" hajtja meg, elektromos áram hatására apró légzsebek hullámzanak a lap alján elölről hátra. A másodpercenként körülbelül egy centiméteres sebességgel haladó "repülő objektum" prototípusát az Applied Physics Letters című szakfolyóiratban írták le részletesen kifejlesztői, akik azt remélik, hogy a dizájn módosításával akár egy méterre is növelhetik a másodpercenként megtett utat - jelenti a BBC.

Az eszközt témavezetője segítségével Noah Jafferis, az egyetem végzős doktori hallgatója alkotta meg, aki elmondta, hogy egy matematikai tanulmány elolvasása után támadt az ötlete.

A kísérletek első szakaszában azon dolgoztak, hogy az alkalmazott nagyfrekvenciás áram éppen úgy deformálja a műanyaglapot, hogy annak meghajlása a kellő hatást váltsa ki. Ezt követte egy két évig tartó szakasz, amelyben érzékelőket illesztettek a lap különböző pontjaira, és így finomították tovább a mozgását addig, amíg az elvárt, repülő szőnyeghez hasonló hullámzása kialakult.

A "repülő" jelzőt ugyanakkor mindenütt idézőjelben szerepeltetik tanulmányukban a szerzők, mert a szerkezetnek sokkal több közös tulajdonsága van egy légpárnás járművel, mint egy repülővel, hiszen csak a talajhoz egészen közel képes haladni az alászorult levegő segítségével.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.