A NASA űrszemét szakértői finomították előrejelzéseiket egy hatalmas műhold várható becsapódásáról. Az űrügynökség szerint a hat és fél tonnás klímaszonda szeptember 23-a körül éri el a légkört, egy nappal korábban, mint eddig hitték – számolt be a hirado.hu.
A kiszolgált, busz méretű UARS (Upper Atmospheric Research Satellite) szonda 1991-ben indult el és 2005-ben állt le, miután elvégezte feladatát. A szakemberek idei becsapódásra számítottak, először a szeptember vége, október eleje közötti többhetes ablakot említették, aztán a hónap utolsó hetére finomították a dátumot – részletezi a hirado.hu.
Az ablak a NASA szerint most már három napra szűkült. A visszatérés szeptember 23-ra várható, plusz-mínusz egy nap. Az UARS hazatérése gyorsul, mivel a hét eleje óta erős növekedés figyelhető meg a szoláris aktivitásban – írta a NASA pénteki közleményében. Az egy nappal korábbi előrejelzést csütörtökön tették közzé. A NASA szóvivője szerint az, hogy az UARS érkezésének dátuma előrébb került, a szoláris aktivitás erősődésének tudható be. A Naptól érkező hatások extra légellenállást válthatnak ki a süllyedő műholdakon, mivel felhevíthetik a földi atmoszférát, amiért az kitágul.
A NASA számításai szerint legalább 26 nagyobb darab éli majd túl a tüzes visszatérést az atmoszférában, és éri el a felszínt. Titándarabok és fedélzeti tartályok lehetnek a törmelék között, ám az UARS szonda nem hordoz mérgező üzemanyagot. A törmelék a várakozások szerint mintegy 804 kilométer hosszú területen szóródhat szét. Annak esélye, hogy valakit eltalál egy darab, egy a 3200-hoz. Korábban még sosem került sor ilyen balesetre.