2011. augusztus. 30. 15:45 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 30. 15:39 Tech

Örökségvédelmi ügyeket is lehet már elektronikusan intézni

Befejezték augusztusban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal közszolgáltatásainak elektronizálását és az informatikai rendszer fejlesztését. Tizenkilenc ügytípust lehet ezentúl elektronikus úton intézni.

Az Új Széchenyi Terv keretében a hivatal 200 millió forint pályázati pénzből valósította meg a fejlesztéseket, amelyeken hatvannyolc ember két évig dolgozott - mondta Tamási Judit, a hivatal elnöke kedden.

A fejlesztések révén az eljárások elektronikus, részben automatizált folyamatokká alakultak át, valamint kialakult az ügyfél és a hivatal közötti kétirányú adatkapcsolat. Az integrált informatikai rendszer az ügyintézés teljes folyamatát elektronikusan támogatja a kérelmek beadásától a döntésekről szóló tájékoztatásig.

A hivatal honlapjáról letölthető általános nyomtatványkitöltő program segítségével lehet az adatokat a nyomtatványokra felvezetni, majd azokat az ügyfélkapun keresztül a hivatalhoz eljuttatni.

A hivatal dolgozóinak munkáját is számos újdonság segíti, ezekkel időt és energiát takaríthatnak meg.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.