Tech MTI 2011. június. 28. 16:04

Hajszál híján a Nemzetközi Űrállomáson landolt az űrszemét

Az űrbeli távolságokat figyelembe véve "hajszállal" - 250 méterrel - száguldott el kedden a Nemzetközi Űrállomás (ISS) mellett egy kupac űrszemét, amely miatt előzőleg el kellett hagynia az űrbázist az ott dolgozó hat űrhajósnak - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.

Az asztronauták - három orosz, két amerikai és egy japán - az ISS-hez csatlakozott két visszatérési egységben leltek menedékre, miközben az űrszemét nagyjából 250 méterre száguldott el a 110 méter széles űrállomástól.

Az amerikai űrhivatal tájékoztatása szerint az asztronauták közép-európai idő szerint délután fél egy körül hagyták el az űrállomást. Az űrszemét alig fél órával később haladt el közvetlenül az ISS mellett. Ezután az űrhajósok visszatérhettek az űrbázisra.

Orosz forrásból úgy tudni, túl későn sikerült beazonosítani a közeledő űrszemetet ahhoz, hogy módosítani lehessen az űrállomás pályáját, ezért utasították a legénységet, hogy hagyják el az űrbázist, és foglaljanak helyet a két Szojuz kapszulában, hogy vész esetén leválhassanak az ISS-ről, és visszatérjenek a Földre.

Rengeteg törmelék kering az űrben, többek között elégett rakétafokozatok megmaradt darabjai, illetve lejárt élettartamú műholdak. Az ISS mindig kitér ezek elől, de a néhány centiméteres űrszemetet nehéz beazonosítani. Utoljára bő két éve kellett riadóztatni az űrbázis legénységét veszélyesen közeledő űrszemét miatt.
Szakértők szerint csekély mennyiségű űrszemét is komoly kárt okozhat a Föld körül 350 kilométeres magasságban keringő űrállomásban.

NASA

 

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.