Tech MTI 2011. január. 02. 12:08

Fotó: az év hala 2011-ben

A Magyar Haltani Társaság által szervezett közvélemény-kutatás eredményeként 2011-ben a kősüllő viselheti az év hala kitüntető címet, és kaphat ezáltal nagyobb figyelmet – közölte Harka Ákos, a társaság elnöke.

A Magyar Haltani Társaság 2011-re már csak jelöltállító szerepet vállalt az év hala megválasztásában. A végső döntést azok a halbarátok hozták meg, akik a társaság honlapján leadták szavazatukat a megadott három halfaj valamelyikére. A Szilveszter éjszakáján zárult szavazás eredményeként 2011-re a kősüllő (Sander volgensis) lett az év hala (fényképe a www.haltanitarsasag.uw.hu honlap Vizek és halak oldalán), maga mögött hagyva az ugyancsak sokak rokonszenvét élvező réticsíkot és a harmadik helyezett sujtásos küszt.

A süllőhöz küllemében és életmódjában is nagyon hasonló, de annál kisebb növésű faj neve félrevezető lehet, ugyanis egyáltalán nem igényel köves aljzatot, sőt olyan iszapos helyeken is megél, amelyeket termetesebb rokona már elkerül. Kizárólag Európában, ezen belül is csak a Fekete- és a Kaszpi-tengerbe ömlő folyók vízrendszerében honos. Legnagyobb elterjedési körzete a Volga és a Duna medencéje.

Kősüllő
Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár

 

Hazánkban a jelentősebb folyóvizek és a nagyobb tavak lakója, de sehol sem gyakori. Európában a sebezhető fajok közé tartozik, ezért nagyobb kíméletet érdemelne. A horgászok nagy része egyetért azzal a javaslattal, hogy a kősüllő legkisebb fogható mérete 20 helyett 25 centiméterre, a naponta elvihető mennyiség pedig a jelenlegi 3 kilogrammról 3 darabra változzék.
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.