2010. december. 08. 19:07 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 08. 18:50 Tech

Felfedeztek egy új bolygót

A Naprendszerhez legközelebb fekvő csillag körül keringő negyedik bolygót fedezték fel kanadai kutatók - derült ki a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányból.

A HR 8799 körül keringő bolygó tömege megközelítőleg azonos a csillag körül mozgó többi három égitesthez, a csillagászok azonban még nem tudták megfejteni a negyedik planéta összes titkát. Eddig a Naprendszeren kívül keringő több száz bolygót sikerült azonosítani, de közülük csak kevés elég nagy és ragyogó ahhoz, hogy közvetlenül felvételeket tudjanak készíteni róluk - mondta Christian Marois csillagász. 

A kanadai tudós kollégáival két évvel ezelőtt infravörös technikával rögzített felvételeket a HR 8799 körül keringő három óriásbolygóról, amelyek a Naprendszerben keringő három legnagyobb planétához hasonlítanak, de még náluk is sokkal nagyobbak. Marois a közelmúltban öt hónapig tartó megfigyelés során újabb felvételeket készítettek, ezek fedték fel egy negyedik, a társainál a csillaghoz sokkal közelebb keringő bolygó jelenlétét. Ennek az égitestnek tömege a csillagászok becslése szerint ötszöröse a Jupiterének.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. május. 04. 19:30

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Bizonyos körökben a #metoo mozgalom javított a női alkotók helyzetén, közben azonban olyan politikai elit ül a fejünkön, ahol feleségek esnek át vak komondorokon, és a kiindulópont még mindig az, hogy férfinak lenni felsőbbrendű helyzet – mondja Radnay Csilla színésznő. Miért mindennapi társa a halál gondolata, és mikor érzett akkora kiégést, hogy csaknem elhagyta a pályát? Mit kezd szakmája megosztottságával? Erről is beszélgettünk a színésznővel a nemrég bemutatott, Védőháló című darab kapcsán, amely egy öngyilkosság történetét dolgozza fel.