2010. november. 11. 15:23 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. november. 11. 15:14 Tech

Hatalmas az érdeklődés Jane Goodall pécsi programjai iránt

A világhírű főemlőskutató, természetvédő és ENSZ-békenagykövet a Pécsi Tudományegyetem (PTE) meghívására vesz részt a munkássága kezdetének 50. évfordulója alkalmából szervezett rendezvényeken – tájékoztatott Csatádi Katalin, a Jane Goodall Intézet alelnöke csütörtökön.

Kétnapos tartózkodása során nyilvános előadást tart a tudásközpontban, és bemutatja legújabb, magyarul is olvasható Nálatok laknak még állatok? című könyvét, valamint a Jane's journey című filmet, amely évi háromszáz napos utazásainak történetét örökíti meg Angelina Jolie szereplésével.

Jane Goodall pénteki, 15 órakor kezdődő nagyelőadásán való részvételre fél nap alatt háromszázan regisztráltak az intézet honlapján, ezért azt lezárták, hogy másoknak is jusson hely a tudásközpont négyszáz embert befogadó előadótermében.

Csatádi Katalin szerint az érdeklődők száma meghaladhatja az ötszázat is, ezért az előadást kivetítők segítségével az intézmény folyosóján is követni lehet. Akik erről lemaradnak, még korlátozott számban válthatnak jegyet a szombati filmbemutatóra, amellyel összekötve a tudós szintén tart egy rövid előadást.

A ma 76 éves tudós fiatalon titkárnői és szerkesztő-asszisztensi állásokat töltött be az Oxfordi Egyetemen és egy dokumentumfilm-stúdióban, de volt pincér is. Egy régi barátja meghívására Kenyába utazott, ahol találkozott Louis Leakeyvel, a brit-kenyai régész-antropológussal, aki munkát adott neki, és rábeszélte a csimpánzok életének tanulmányozására.

Jane Goodall 1960 júliusában kezdte el a munkát Tanzániában a Gombe kutatóállomáson. A tudományos világ elismerését az hozta meg számára, hogy feltárta: a csimpánzok tudnak botocskával hangyákat halászni a bolyból, köveket fegyverként alkalmazni - vagyis képesek eszközök használatára.

Mentora, Leakey elérte, hogy egyetemi tanulmányok nélkül is doktorálhasson a Cambridge-i Egyetemen. Goodall 1967 óta a Gombei Természetkutató Intézet igazgatója, majd 1977-ben megalakította a Jane Goodall Természetkutató Intézetet, 1986-ban pedig a Csimpánzokat Védő és Gondozó Bizottságot. Több egyetem vendégelőadója, 2005-ben a PTE díszdoktorává választotta. Tapasztalatairól több könyvet írt, munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el.

"Nehéz elhinni, hogy már ötven év telt el azóta, hogy elkezdtem tanulmányozni a gombei csimpánzokat. A fél évszázad alatt felfedezett elképesztő eredmények segítettek újragondolni helyünket a természet világában, és ezen eredmények közül a legcsodálatosabb, hogy leginkább a csimpánzok tanítottak minket. Várakozással tekintek a következő fél évszázadra is" - idézte névadóját a Jane Goodall Intézet korábbi közleményében.

A szervezet kitért arra is, hogy az etológus úttörő kutatása számos tudományos felfedezést eredményezett a csimpánzok viselkedése terén, jövőképe pedig az élővilágért tenni akarók millióinak adott erőt.

 Jane Goodall többször járt Magyarországon. Utoljára tavaly májusban, amikor a Jane Goodall,s Wild Chimpanzees című film budapesti vetítésén vett részt, majd előadást tartott a Millenáris Parkban. A tudós november 12-13-i pécsi programjainak részleteiről a Jane Goodall Intézet weboldalán olvashatnak az érdeklődők.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.