A világ legjobb, immáron retrónak számító, utánozhatatlan hangulatú RPG játéka a Fallout (és annak második része) 2008-ban modern köntöst (és „háromdés” megvalósítást) kapott. A szimplán Fallout 3 névre keresztelt folytatás alaposan megosztotta az RPG rajongókat és játékosokat. Volt, aki imádta és a mai napig nyüstöli (nem véletlenül készülnek hozzá máig is modifikációk) , míg a keményvonalas szerepjáték-rajongók túl egyszerűnek és az eredeti Fallout színvonalához méltatlannak ítélték. Hogy mi melyik csoportba tartozunk, az talán kiderül viszonylag lelkes hangvételű Fallout 3 tesztünkből - bár lelkesedésük ellenére mi is éreztük, hogy „kicsivel több RGP” azért elfért volna a játékban.

(Megjegyzés: mi a PC-s verziót teszteltük, az itt leírtak lehetséges, hogy nem érvényesek a konzolos verziókra.)

A fejlesztő Bethesda jó pár Fallout 3 kiegészítő után úgy döntött, hogy a folytatás jogát átadja a játékosok körében „bug-isten” névre hallgató Osidiannak. Ez utóbbi cég híres arról, hogy iszonyú jó szerepjátékokat készít (munkatársai közül sokan részt vettek az eredeti, ős-Fallout készítésében is), ám programozóik valahol a csapnivaló és a katasztrofális között helyezkednek el. Szinte minden játékuk (Kotor2, Alpha Protocol – ez utóbbit mi is leteszteltük) remek, klasszikus RPG – tele bugokkal.

A bugok azonban az Obisidian esetében híresek arról, hogy nem apró, ám idegesítő hibák, hanem igazi, kőkemény, bug-bajnokok, lefagyásokkal, optimalizálatlansággal és minden egyébbel. (A már említett Kotor2 c. játékot például egész egyszerűen nem fejezték be – az már nem is bug, hanem egyenesen pofátlanság)

A Bethesda tehát átadta a „folytatás” jogait, és vele együtt a Fallout 3-at (és anno az Obliviont) hajtó, már eleve bugos és optimalizálatlan Gamebryo engine-t. A „folytatás” azért van idézőjelben, mert ez nem a Fallout 4, inkább csak egyfajta óriási kiegészítője az eredeti játéknak. Az Obsidian mérnökei képesek volt arra, ami elsőre lehetetlennek tűnhet: az eleve bugos, közepesen szép grafikát produkáló motorral egy, még az immáron három éves Fallout 3-nál is csúnyább, nehézkesebben futó és több buggal rendelkező játékot pakoltak össze.

A hibák tárháza igen széles: van akinek BSOD (kékhalál) jut, kb. tízpercenként, van, akinek csak az asztalra fagy ki a játék vagy a mentések szállnak el. De vannak itt forgó fejű emberek (nem vicc!), falakba beakadó NPC-k, állandó szaggatás még a legerősebb gépeken is, és persze mindehhez nagyon idejétmúlt grafika. Hogy mit sikerült az Obsidiannak varázsolni a textúrákkal és a fényekkel, az rejtély, de a FNV érdekes módon sokkal csúnyább lett, mint elődje a Fallout 3 (és mivel ugyanaz a motor hajtja őket, ez igen nagy teljesítmény a fejlesztők részéről.)

Tegyük fel azonban, hogy szerencsések vagyunk, és a mi New Vegas installációnk zökkenőmentesen és fagyás nélkül fut. Lássuk, milyen a játék!

Nos, maga a játék isteni – nem véletlenül írtam a „szeretném szeretni” jelzőt a bevezetőben. Ha nem fagyna, kicsit szebb lenne, és nem lenne tele bugokkal, akkor minden idők legjobb RPG-je lenne…  Sajnos azonban a hibák és az elég elrettentő grafika miatt sokan el sem jutnak odáig, hogy megismerjék az FNV előnyeit. Mivel a fejlesztők készen kapták a motort, volt idejük a történetre és az apró játékmenetbeli finomságokra koncentrálni. Így kerültek be mindazon RPG elemek a New Vegasba, amelyek annyira hiányoztak az elődből. Rengeteg küldetés, többféle módon megoldható konfliktusok, frakciók, több város és település, kacifántosabb történet és négyféle lehetséges befejezés. Több fegyver, érdekesebb tárgyak és izgalmasabb háttétörténettel rendelkező szereplők.

Sokan örömmel üdvözölték, hogy bekerült a játékba a „hardcore” mód is (az életben maradáshoz ennünk/innunk kell, komolyabb sebeinket csak orvos gyógyíthatja meg stb.) Sajnos a gyakorlatban ez a hardcore mód nem igazán hardcore: az éhenhaláshoz például tizenegy napig (!) kell kaja nélkül kalandoznunk, étel viszont rengeteg található szétszórva a játékban, így a folyamatos evés/ivás nem nehezítő elem, inkább csak bosszúság.

A szerepjátékelemek kibővítésétől eltekintve a FNV ugyanaz, mint az eredeti Fallout 3: megmaradt a látványos „bullet time” harc (azaz a VATS), ismét karunkon van a jó öreg PipBoy, a mozgás animáció ugyanolyan gagyi (még mindig úgy mozog a karakter, mintha gördeszkán siklana – ezt három év alatt sem sikerült kijavítani).
A pofozkodás és lövöldözés egy kicsit élvezetesebb a többféle fegyver miatt, de komoly különbségekre ne számítsunk.

Ha belemerülünk a New Vegasba, akkor örömmel tapasztalhatjuk, hogy egy igen összetett, 50-60 óra játékidőt (minimum) kínáló remekbeszabott, ún. „old school” szerepjátékkal van dolgunk, rengeteg finomsággal, humorral és mellékküldetések tömegével. A baj csak az, hogy igen nehéz belemerülni valamibe, ami folyamatosan szaggat, fagyogat, és még a legrészletesebb grafikai beállításokkal is igencsak idejétmúlt látványt produkál. Sőt ha olyan kedve van, akkor ötven óra játék után elszállnak a mentéseink, és kezdhetjük elölről…

Nincs azonban veszve minden: reméljük az Obisidian alaposan megpeccseli a terméket, így három-hat hónapon belül (és pár gigabájt foltozást követően) egy remek RPG-vel múlathatjuk majd az időt. Kivárjuk. Addig azonban játszadozzunk mással, jelenlegi állapotában ugyanis ezért a termékért nem érdemes pénzt kiadni. Ha mégis bátrak vagyunk, akkor itt található egy igen hosszú leírás arról, hogyan lehet nagyjából futtathatóra barkácsolni a játékot.