2010. szeptember. 09. 13:51 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 09. 13:50 Tech

Rajokban támadó öngyilkos robotokat tervez a NASA

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Goddard űrközpontjának mérnökei újfajta robotokat fejlesztettek ki a világűr kutatására: a robotkollektíva egyes tagjai a társas rovarok mintájára képesek lesznek szükség esetén feláldozni magukat a raj érdekében.

A kutatók már régóta dolgoznak önálló robotrajok kifejlesztésén, amelyeket például a Mars felkutatása során lehetne bevetni. Az űrügynökség szoftverfejlesztő laboratóriumának vezetői felhívták a figyelmet arra is, hogy az ilyen bevetéseknél minden egyes robot egyben kockázatot is jelent, hiszen ha meghibásodik, könnyen összeütközhet például a raj többi tagjával - olvasható a Der Standard című osztrák lap internetes kiadásában.

Ezért van szükség arra, hogy minden egyes robot képes legyen felismerni azokat a jeleket, amelyek közelgő vesztére utalnak - húzták alá a NASA kutatói. Ebben az esetben lehetővé válik, hogy az "egyén" feláldozza magát a raj érdekében: mielőtt meghibásodás folytán bekövetkezne egy baleset, a robot megváltoztatja haladási irányát vagy kikapcsolja magát. A raj így nagyobb zavar nélkül, a lehető leghatékonyabban folytathatja küldetését.

Ahogy az önszerveződő rajok ötlete, úgy az egyes rajtagok önfeláldozása is az államalkotó rovaroktól származik. A NASA kutatói utaltak például arra, hogy a termeszek váruk megtámadása esetén testüket védőpajzsként használják, illetve a méhek is odavesznek, amikor a kas védelmében bevetik leghatékonyabb fegyverüket, a fullánkjukat. Az egyes rovarok mindkét esetben életükkel fizetnek azért, hogy a rovarállam fennmaradhasson.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.