A háromnapos villámháborút előirányzó terv része volt a városállam stratégiai pontjainak megszállása, a három repülőtér (Tempelhof, Tegel, Gatow) elfoglalása. Utóbbi révén akarták a kelet-berlini stratégák és szovjet barátaik megakadályozni, hogy Nyugat-Berlin − mint az 1948-ban a városállam köré vont szovjet blokád alatt − a levegőből kaphasson segítséget, illetve utánpótlást.

A tervben szerepelt vezető nyugat-berlini politikusok, rendőrtisztek, tisztségviselők, újságírók letartóztatása, a nyugatnémet márka helyett pedig egy "hadivaluta" bevezetése. A berlini falat "egy bizonyos ideig" nem bontották volna le.

A támadás egyszerre kezdődött volna 59 ponton. Első lépésben a keletnémet csapatok szétverték volna a Nyugat-Berlinben állomásozó szövetséges (amerikai, brit, francia) erőket; ezt követte volna az infrastruktúra főbb elemeinek elfoglalása, az ellenállás potenciális szervezőinek lefogása. A keletnémet állambiztonsági minisztérium (Stasi) 604 főállású ügynököt készült átdobni a város nyugati felébe azzal a feladattal, hogy haladéktalanul kezdjék meg egy elnyomó apparátus kiépítését. A Nemzeti Néphadsereg (NVA) hadászati főnökei 72 órában szabták meg a művelet időtartamát: háromnapos háborúra készültek.
 
Tény, hogy a Nyugat-Berlin körül állomásozó keletnémet és szovjet csapatok jóval nagyobb erőt képviseltek, mint a városállamban szolgálatot teljesítő, szinte csak jelképes amerikai, brit és francia egységek. Utóbbiak természetesen készek lettek volna megvédelmezni Nyugat-Berlint a túlerővel szemben, ám a küzdelem nyilván nem tartott volna hosszú ideig. A dokumentumfilmben megszólaló Egon Bahr –
 aki később Willy Brandt kancellár tanácsadója lett − úgy vélekedett, hogy a fegyveres ellenállás legföljebb 6-7 órán át tarthatott volna. Sokkal tovább a néhány tucat amerikai, brit és francia páncélos sem tudta volna tartani magát az utcai harcokban.

Mint Winfried Heinemann hadtörténész az adásban elmondja, szinte minden nyugat-berlini sejtette, hogy az NDK-ban készülnek az országba beékelődött "imperialista tüske" felszámolására. Szakemberek számára viszont meglepő tény, hogy a konkrét terv kidolgozása csak 1969-ben kezdődött - akkor, amikor a Brandt-kormány megalakulásával elindult a Kelet és Nyugat közötti enyhülés folyamata. Ennek bizonyítékát pedig az összeesküvési mániában szenvedő Erich Mielkének, a keletnémet állambiztonsági minisztérium főnökének egyik feljegyzése képezi.
 
Az NDK nemzetvédelmi tanácsának 1969 októberében tartott ülésén hozta szóba először egy hadseregtábornok a Nyugat-Berlin elfoglalását célzó tervet. Előadásának dokumentációja azonban - gyaníthatóan 1989 novemberében, a vértelen keletnémet forradalom idején - nyomtalanul eltűnt. Fennmaradt viszont Mielkének az ülésről kézzel készített írásos feljegyzése. Ez a bizonyítéka annak, hogy az NDK legfelső szintű vezetői konkrét háborús tervvel rendelkeztek Nyugat-Berlin lerohanására.