2010. augusztus. 12. 10:44 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 12. 10:36 Tech

Űrséta közben sikerült leválasztani az űrállomás meghibásodott szivattyúját

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) két amerikai űrhajósának szerdán sikerült leszerelnie az ISS hűtőberendezésének egy meghibásodott ammóniaszivattyúját.

Doug Wheelock és Tracy Caldwell néhány napon belül most másodszor lépett ki a világűrbe. A korábbi hétórásra tervezett szerelésük során kellett volna eltávolítani a hibás ammóniaszivattyút, de ez nem sikerült. Sokáig kellett ugyanis bajlódniuk egy cső lecsavarásával, amely ammóniát tartalmazott.

Az asztronauták mostani feladata az volt, hogy eltávolítsák a - fürdőkád nagyságú, 355 kilós - szivattyút, amit sikeresen teljesítettek. Mostani küldetésük 7 óra 26 percet tartott. A cserealkatrészt majd következő, vasárnapi űrsétájukon erősítik fel.

Az ISS-nek két hűtőrendszere van, amelyek feladata megakadályozni az elektronika túlhevülését. Az egyik rendszer július 31-én meghibásodott. Azóta elővigyázatosságból az űrhajósok kikapcsolták az ISS egyes berendezéseit. A hattagú űrhajóscsapat azonban egyszer sem volt veszélyben, az összes fontos berendezés kifogástalanul működött.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.