2010. augusztus. 09. 11:19 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 09. 11:21 Tech

Megél a mezőn a génmódosított repce

Amerikai kutatóknak első ízben sikerült bizonyítaniuk, hogy az Egyesült Államokban vadon is megélnek genetikailag módosított növények.

A megvizsgált növények nyolcvan százaléka tartalmazott módosított génszekvenciákat. Cynthia Sagers, az Arkansas-i Egyetem kutatója és kollégái két genetikailag módosított repcefajtát találtak vadon. Ezek egyike a Monsanto konszern Roundup gyomirtójával, a másik a Bayer CropScience cég glufozinát hatóanyagú herbicidjével szemben volt rezisztens. A legnagyobb meglepetést két olyan repceváltozat okozta, amely mindkét gyomirtóval szemben ellenállónak bizonyult. Ez bizonyítja, hogy a két herbicidrezisztens repcefajta egymással kereszteződni képes, ami teljesen új változatok kialakulásához vezethet. Ennek kockázatát pedig még soha nem mérték fel.

Sagers és csapata tizenegy vonal - utak, autópályák - mentén vételezett szúrópróbaszerűen mintákat vadon élő növényekből Észak-Dakotában. Összesen ötezer kilométeren hatszáz alkalommal álltak meg. A helyszínek felén találtak repcét, azok nyolcvan százaléka legalább egy módosított gént tartalmazott. 

Amennyiben ilyen növények jutnak ki a szabad természetbe, igen nagy a kockázata, hogy soha többé nem lehet őket onnan kivonni. Műszakilag összeállított, új genetikai információk kerülnek általuk a növényvilágba, amelyek a növények kereszteződésével kombinálódnak, és teljesen új tulajdonságok kialakulásához vezetnek - nyilatkozta Christoph Then, a német Testbiotech szakértője a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása szerint. 

Jelen esetben a természetbe való kikerülés még csak nem is szándékosan történt, hanem véletlenszerűen, szállítási útvonalak mentén. A szakértő szerint mindez jelzi, hogy mennyire ellenőrizhetetlenek a genetikailag módosított növények a mindennapokban. Úgy véli, hogy a mostani eredmények fényében egyetlen ésszerű válasz van, mégpedig a genetikailag módosított növények forgalomba hozatalának általános tilalma.

mesterséges intelligencia
Itthon HVG 2025. április. 13. 17:05

Magyar Péter: A Tisza győzni fog, mert a haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben

Száztizenöt állomásos országjárásáról visszatérve Magyar Péter Budapesten, a Műegyetemnél tart eredményváró rendezvényt. Az már a pártelnök beszéde előtt kiderült, hogy a vártnál is többen, 1,1 millióan szavaztak a Tisza Párt akcióján, a Nemzet hangján, és ismertették a 12+1 kérdés részletes eredményeit is. Magyar biztos a 2026-os győzelemben, és elárulta, miket tesz majd a Tisza-kormány.